Népszabadság


2002. május 06.

Türelemmel vártam a kávézóban a szőke színésznőre, de barna lány jött, aki feltűnően hasonlított Létay Dórára. Később kiderült, hogy o maga az. Aztán a kávé kevergetése közben rosszat kérdeztem, és a friss Domján-díjas Dóra kifakadt.

- Szeretném, ha nem a múltról beszélgetnénk,
mint az öregasszonyok, akik az emlékeikből élnek. Az összes interjúm
arról szól, milyen nagyszerű előadásokat csináltam nyolc éve. A Domján-díj kicsit késve ért el, hiszen már három éve szabadúszó vagyok, mégis most kaptam meg a legjobb vidéki színésznőnek járó elismerést. Persze örülök neki, de a színház jelen idejű műfaj, és érdekes dolgok történnek velem mostanában is.

- Nemrég volt egy nagy beugrása a Bozsik Yvette rendezte Vagina
monológokba, s úgy tudom, a későbbiekben is játssza majd az előadást a Tháliában.


- Úgy látszik, nekem minden évre jut egy halálugrás, tavaly Pécsett
a Pillantás a hídról Catherinjét tanultam meg egyetlen nap alatt. Az ilyesfajta kihívások a vésztartalékaimat mozgósítják, s egyben megsokszorozzák az erőmet.

- Milyen feladatra készül nyáron?

- Egy vérbeli Moliere-szobalány, Kati szerepe vár Gödöllőn, a Csiszár Imre rendezésében színre kerülő Dandin Györgyben. 


- Csak színpadon láthatjuk mostanában?

- Nagyon ki vagyok éhezve a filmezésre, a Torzók óta szerelmes vagyok ebbe a műfajba. Imádom a színpadi próbák minden kínját és csodáját, de a film semmihez sem hasonlítható intimitással ajándékozza meg a színészt, és jó estben a nézőt is.

- Hogy érzi magát a "pesti forgatagban"?

- Vidéken öt évig úgy éltem, hogy gyakorlatilag alig láttam napfényt.
A bánya után a színház a második olyan munkahely, ahol nincs ablak. Sokszor elcsodálkoztam, hogy már tavasz van, de amikor úgy döntöttem, hogy Miskolcon kezdem el "tanulni a szakmát", pont csöndre, elvonultságra, alkotásra vágytam, és nem nagy bulikra, rohanásra. Ezt meg is találtam, és oda nem adnám semmiért. Amióta viszont itthon vagyok, meg sem állok. Élvezem, hogy láthatom a kollégáimat, a barátaimat, vagy-ha olyan kedvem van-napokig fotókiállításokra járok. Újra felfedeztem Budapestet.

- Mielőtt találkoztunk, végignéztem a kritikáit, és önről csak jókat írnak.

- Azért nem egészen. Velem is megesett, hogy a pályamódosítást fontolgattam egy-egy elmarasztaló kritika után. Ma már azonban túl vagyok a "mindenkinek megfelelni"-kényszerén. Sokkal fontosabb, hogy a közös játék során igazi partnerekké váljunk, akár a légtornászok. Csak bizalommal teli légkörben lehet alkotni, a cinizmus megöli a tehetséget. A pályám elején még mindenkinek számított a véleménye, mára megtanultam szelektálni.


HEGEDŰS NOÉMI