Színes Kéthetes Tévéműsor
2004. február 9-22.

Előadás után már a maga életét éli

Létay Dóra igazi nő. Csinos és elegáns. A nőies szerepek a színpadon és a filmen is megtalálják. Nagy sikerrel játssza a Thália Színházban a Vagina Monológok egyik főszerepét, a Radnóti Színházban Kerekes Bözsit a Bástyasétány '77-ből, a Karinthy Színházban pedig Pelikán lányát, Gizit A tanúban.

Nem panaszkodom. Szabadúszó színésznő vagyok, de megadatott a lehetőség, hogy igényes szórakoztató darabokban és elmélyült, komolyabb munkákban is részt vegyek. Márciusban kerül először adásba a Magyar Televízió új kezdeményezése. Kortárs írók novelláiból rövid, etűd jellegű tévéjátékok készülnek. Az első darab Kemény István egyik novellája, A tett halála lesz.

Milyen szerepet játszik a történetben?

Egy öt hónapos kismamát. A partneremmel, Schmied Zoltánnal korábban is ismertük egymást, de soha nem dolgoztunk még együtt. Az első közös jelenetünk azzal kezdődött, hogy kádban ülünk. A sok humor feloldotta a feszültséget.

Említette, hogy szabadúszó. Nem túlságosan kockázatos ez manapság?

Kockázatos, de önbizalmat is ad. A szabadság és a függetlenség mindig kockázattal és veszéllyel jár, de egyben erősíti az embert, magabiztossá teszi. S én valóban nem panaszkodhatom. Játszom színpadon, forgatok és szinkronizálok is.

Mikor pihen?

Inkább nyáron; nyárimádó vagyok, a telet nem kedvelem. Bár ennek az évszaknak is megvan a szépsége. Tavaly egy baráti társasággal Ausztriába mentünk síelni. Nem vagyok síelős típus, de a szikrázó napsütést, a havas tájat nagyon élveztem.

A tél nem csak a síelés, hanem a bálok időszaka is.

Nagyon szeretek táncolni, és szeretem a báli hangulatot is. Alkalom, amikor a nő valóban nő lehet. Gyönyörű ruhába öltözik, a férfiak felkérik, udvarolnak neki, lovagiasak. Mára nagyon leszűkült a klasszikus női szerep. A férfiak pedig elfelejtettek bókolni, odafigyelni a nőre, lovagként viselkedni.

Ön szerint milyen az ideális férfi?

Olyan, aki mellett a nő valóban nőnek érzi magát, aki erős, határozott.

Találkozott már ilyennel?

Sok lovagom volt. Az elsővel az óvodában találkoztam. Hol egy homokozói veszekedésből mentett ki, hol egy babaruha körüli vitában állt mellém.

A színházban is vannak hódolói?

Vannak kellemes és kellemetlen élményeim is. Egy-egy csokor virág, gratuláló szó jólesik. Ám vannak más esetek is. Amikor a kedvesség zaklatássá válik. A néző beleszeret egy szereplőbe, de a színpadi események mások, mint a hétköznapiak. A színész lemegy a színpadról, és előadás után a saját életét éli. Csak addig a nézőké, amíg a színpadon játszik.

 

                                                                                           Fejes Katalin

cheap mlb jerseys,cheap jerseys wholesale,cheap jerseys wholesale,wholesale nfl jerseys,wholesale mlb jerseys china,wholesale mlb jerseys,cheap mlb jerseys from china,cheap ncaa jerseys,cheap nhl jersyes