Maxima
2005. május 17.

Rajongói leveleket kap

Egy hónappal ezelőtt mindenki arra fogadott volna, hogy nem fog a nyílt színen, egy tévésorozatban csókolózni. Valahogy nem az a típus. Aztán egyszer csak az a rész jött a Jóban Rosszban, ahol Réka doktornőt elcsábítja egy őszes halántékú beteg.

Mi volt az első gondolatod, mikor megtudtad, Lukács Sándor lesz a hódító? Hiszen Kamarás Ivánról is szó volt.

A kérdésben rejlő célzást meg sem akarom hallani! Egyetlen profi színész fejében sem fordul meg, hogy beleszóljon abba, ki lesz a párja a színpadon. De igazán nem panaszkodhatom: Lukács Sanyi nem egyszerűen profi, a filmezés művésze. Belépett, és mindenki érezte, ez az ember mindent tud, amire szükség lehet.

A saját szerepedet, Rékát szereted?

Azzal a Rékával is jó barátnők voltunk, aki a sorozatot elkezdte, pedig zárkózott, kicsit szomorú nő volt. Szerencsére télen kezdtünk forgatni, hideg, fázós időben. A nyakig begombolt orvosi köpeny nem csak a szerephez, az időjáráshoz is illeszkedett, és a hangulatomhoz, hiszen napimádó vagyok, nem kedvelem a telet. Szerencsére időközben kitavaszodott.

És Réka köpenye kinyílt, alatta színes, virágos ruhák, a hajban loknik, az arcon széles mosoly. Valójában ilyen vagy?

Alapvetően igen. Szeretem a tavaszt, a nyarat, a színes ruhákat, a lendületet. Ilyenkor sokkal könnyebben túlteszem magam a nehézségeken is.

Sokat rágódsz a problémákon?

Tíz évvel ezelőtt még mindent halálosan bonyolultnak láttam, a szerelmet pedig egy öt felvonásos drámának. Már tudom, sem az őrlődés, sem a döntések halogatása nem tesz jót. Nem vagyok kapcsolatfüggő, nem félek időnként egyedül maradni. Ha komoly gond van, gyorsan lépek, nem várom meg, míg a viszony elmérgesedik. Nem szoktam sokáig a múlton rágódni. Két gyógymódom is van ilyen esetekre: táncolni megyek, vagy elutazom.

A színházban ismered a karaktert, akinek a bőrébe bújsz. De hogy Réka milyen lesz fél év múlva, előre nem tudhatod.

Valóban, ez a legnagyobb titok, vagy rizikó a napi sorozatban. Vajon mi lesz belőlem holnap? Két-háromheti forgatókönyvet kapunk egyszerre, és akkora a hajtás, hogy nem is foglalkozunk a távolabbi jövővel. De van egy fontos alappillére ennek a műfajnak: még a legnagyobb zsiványnak is szerethetőnek kell lennie. Aki ezt megérti, az nem fél a jövőtől, mint ahogy az is szamárság, hogy a sorozat beskatulyáz, netán degradál.

Ki a pénzért, ki az ismertségért, sikerért, te miért vállaltad?

Ezekért, így együtt. Mert ez jó munka, a visszajelzések szerint a színvonalát a nézők és a szakmabeliek is elismerik. Anyagilag rendben van, és a siker kézzelfogható: csak itt nem tapsot kapunk esténként, hanem rajongói leveleket hoz a postás. És szerencsére nincs olyan nap, hogy ne hozna.

 

                                                                                             Horváth Dániel