Bájos doktornő buja hanggal

Létay Dóra, ismerős a név. A Pongrácz doktornő? Hát persze, a kék köpenyes Réka, minden este megnézem a Jóban Rosszban sorozatot. A tévénéző már csak ilyen. Szerepével azonosítja a színészt.

Kétszer 18 éves. Nem érzi magát öregnek, néha még felnőttnek sem. Kezdő színészként félt, hogy beskatulyázzák a naiva szerepkörébe. Ma tiltakozik ellene, ha bávatag, szomorú nőnek tartják. 

Gyöngy: Másfél évtizede vagy színpadon, a szubrettől a Csehov hősnőig rengeteg szerepet játszottál, mégis hozzá kell tenni a nevedhez, hogy "a doktornő".
Létay Dóra: Nincs ezzel semmi baj. Az utóbbi két évben lettem országosan ismert, a népszerűséget a tévésorozatnak köszönhetem. Tizenöt éves pályám során, filmen és színpadon sokkal izgalmasabb nőalakokat formáltam meg Rékánál, de ezt a karaktert is nagyon imádják a nézők. Engem is meglep, mennyi rajongóm van, és az interneten Dórinak szólítanak, nem Rékának. Ugyanakkor az idősebb korosztálynak én vagyok "a kis angyalkája". Ha mégsem tudják kapásból, ki a Létay Dóra, az azért van, mert rejtőzködő vagyok, nem beszélek a magánéletemről, botrányaimtól nem visszhangzik a média.
Gy.: Vidéki színésznőként is népszerű voltál?
L.D.: Miskolcon, ahová diploma után saját elhatározásomból leszerződtem, a legjobb közönség van a világon. Ezen kívül nemcsak az történt, hogy eljátszhattam a fél világirodalmat, de egy komoly alkotóközösség tagja lehettem, folyamatos szellemi, érzelmi pezsgésben éltünk.
Gy.: Végzősként Csiszár hívott a Nemzeti Színházba, Kubik Anna utódját látta benned. Miért vonultál önként és dalolva vidékre?
L.D.: Elbizonytalanodtam, úgy éreztem, semmit sem tudok. A főiskolás éveket kaotikusnak találtam, elrepedt a burok, amelyben addig éltem. A gimiben és a Pinceszínházban is én voltam "mindenki kedvence". Majd ez a szertelen csikó, óriási önbizalommal és gátlástalansággal bekerült a főiskolára, ahol nyakon öntötték kritikával. Utólag rájöttem, nem véletlen, hogy a színművészetin a lányok állandóan fogyókúráznak, vágják-festetik a hajukat, havonta váltanak stílust és fiút; így keresik önmagukat. Nekem főleg az nem tetszett, hogy naiva skatulyába akartak zárni.
GY.: Csodálkozol? Ezzel a külsővel: hosszú haj, babás arc, szürkéskék szem?
L.D.: Őze Áron és én voltunk az osztály két szőke, kék szemű "lolkabolkája".  De mindig is éreztem, hogy a külsőm nincs harmóniában a belső énemmel. Bonyolultabb vagyok, a gondolkodásmódomban sokkal több a fanyarság, a humor.
GY.: Ne haragudj, a humort nem feltételezem rólad.                            
L.D.: Mert nem láttál a Vidám kísértetben! Nevető és nevettető oldalamról ismer, aki látott a Mágnás Miska Marcsájaként, vagy Elizaként a My Fair Lady-ben, s ott a Sörgyári Capriccio Maryskája is. Ezek az én igazi, kedvenc szerepeim.
Gy.: Egyrészt álmodozó, szomorkás nőt látok, másrészt a bájos doktornőt.
L.D.: Attól, hogy nem röhögök éjjel-nappal, van agyam, és szoktam is használni, még nem vagyok szomorú. Ahogy a szerepeimben, az életben is megtalálom a magam humor- és örömforrásait. Különben is, a tehetség jelentős részét képezi a humorérzék, anélkül szerintem nem is lehet dolgozni. De a barátaim, sőt, a szerelmeim között sem találni olyat, akinek ne lenne remek a humora.
Gy.: Az egyik heti bulvárlap megírta, a szakmából többekkel is volt szerelmi kapcsolatod. Az egyikük Lengyel Tamás, aki szintén szerepelt a Jóban Rosszban-ban.
L.D.: Három évig tartó viharos szerelem volt a miénk, néha mosolyszünetekkel. Ma is egyik legjobb barátom. Hasonlóan hozzám, ő sem szeret magánemberként szerepelni a nyilvánosság előtt. Nem baj, ha nem folyunk a csapból is. Az én életemben van 4-5 ember, aki mindent tud rólam, és van egy határ, amin nem engedek át senkit, mert nekem így a jó. Igen, megjelent a szerelmi múltamról egy-két cikk. Habkönnyű beszélgetés, semmi konkrétum. Nem gondolom, hogy a színésznek munkaköri kötelessége titkai kifecsegése. Ám, ha valaki ezt teszi, mert élvezi, tegye, engem nem zavar.
Gy.: Egyre többen készítenek veled interjút, szerepelsz címlapokon.
L.D.: Örülök neki, ugyanakkor imádok civil lenni. Talán egy jó imázs- szakember sem tudna engem "megcsinálni", nem tetszene. Képtelenség a nap 24 órájában színészként létezni. Robert de Niro, aki világsztár, lazán sétál New York utcáin és a kutya sem ismeri fel, ezzel szemben Tom Cruise ontja a szenzációt. Nekem az előbbi tetszik. Hadd legyek reggel az ágyból kikelve kócos, engedtessék meg, hogy papucsban csoszogjak a strandon, érhessen szerelmi bánat, táncolhassak tini módra egy buliban. Nem az a dolgom, hogy elhiggyem, mekkora színésznő vagyok, hanem hogy jól játsszak! A színészet is egy szakma, a szerepért kell dolgozni, nem az imidzsért.
Gy.: Olvastam a nagy színészekről, hogy az esti előadás meghatározza egész napjukat, például a színésznő már a péknél Júliaként viselkedik, ha Shakespeare drámájában játszik.
L.D.: Ugyan már! Ez vicces is lenne a XXI. században. Különben is, számomra a játék arról szól, hogy átadunk a nézőknek egyfajta látásmódot egy színdarabon keresztül, érzelmeket gerjesztünk bennük, jó esetben az önmagukra-ismerés örömét élik át, és ez nekünk, színészeknek is ajándék. Egy csodás kölcsönhatás az egész.
Gy.: Lehet adni egy sorozatban is? Nem komolytalan elvárás ez?
L.D.: Életem a legkomolyabb munkáját végzem a Jóban Rosszbanban. Szigorú időbeosztás szerint élek, minden nap szövegtanulás, hajnali kelés, precíz munka. Egy napi tévésorozat műfaja és célja természetesen nem ugyanaz, mint egy Bulgakov előadásé, de nem is kell, hogy az legyen. Ez az emberek esti meséje. És nekem ugyanolyan komolyan kell vennem, mint a többi műfajt, hogy a mese hiteles legyen és átélhető.
Gy.: Elégedett vagy, nem hiányzik valami veretes szerep?
L.D.: Folyamatosan játszom eddigi szerepeimet, és nyáron, Keszthelyen újra bemutatásra kerül a Vízkereszt, illetve a Vidám kísértet. Ezen kívül a Vidám Színpad felkért egy krimire, amely a hét főbűn témáját boncolgatja, ebben én leszek a bujaság.
GY.: A hangod valóban buja, szexi.
L.D.: Szerintem a színész hangja az egyik legfontosabb kifejezőeszköze, teljesen mindegy, hogy magas, mély, csengő, vagy rekedtes, a lényeg, hogy tudjon vele bánni. A nézők elsősorban a szemükkel és a fülükkel érzékelnek minket a színpadon és a vásznon, illetve a TV-ben is. Ezért imádok pl. szinkronizálni. A hangomnak idomulnia kell az adott karakterhez, ami nagyfokú empátiát és ritmusérzéket kíván. Érzékiség kell a Szex és New York Samanthájához, rebbenékeny suttogás Audrey Hepburnhöz, a Várj, míg sötét lesz c. filmben.
Gy.: Tehetségesnek tartod magadat? Tudnál folytatni más hivatást?
L.D.: A tehetségemben bízom, nem kérdőjeleztem meg soha, hogy a pályára való vagyok-e. A színészet mellett az írásban érzem maximálisan szabadnak magam. Gyerekkorom óta grafomán vagyok, naplót vezetek. Iró talán mégsem lettem volna, annál erősebb az exhibicionizmusom.
Gy.: Tudod, hogy mennyire hasonlítasz Michelle Pfeifferre?
L.D.: Köszönöm. Ő az abszolút kedvencem. Minden együtt van nála: szépség, tehetség, intelligencia, humor és semmi sztárallűr.
Gy.: Mivel szereted, szeretnéd tölteni a szabadidődet?
L.D.: Sportolással, gyerekkoromban 5 évig szertornáztam és 2 és fél évig műugró voltam. Most is járok power jógára, futni, szóval a mozgás lételemem. Utazni is imádok. Tavaly nem tudtam szabadságra menni, az idén pótoltam. Mivel sem barát, sem barátnő nem tudott elkísérni, egyedül utaztam Korfura. A tenger a mániám, úgy kell, mint egy vérátömlesztés. Kikapcsolódtam, nagyokat úsztam, elmentem egy hajókirándulásra, és megkóstoltam a görög ételspecialitásokat.
Gy.: 36 éves vagy, nem félsz, hogy lekésed az ideális gyerekszülési kort?
L.D.: A 2szer18 nagyon jó szám, még van benne hamvasság. Nem görcsölök a gyerekvállalás miatt, sok példa van rá, hogy 40 felett is sikerül. Szerintem nekem előbb is fog.

                                                                                                                     B. Tóth Ágnes

NÉVJEGY

Született: 1970. szeptember 4.
Iskolák: 1989-ben érettségizett a Toldy Ferenc Gimnáziumban. Elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.
Karrier: Négyéves korában kijelentette: színésznő lesz. A Magyar Rádió Gyermekstúdiójának tagjaként tizennégy évesen 200 verset tudott. Kezdő színészként a Budapesti Kamaraszínházban dolgozott, majd Miskolcra szerződött, ahol 1995-ben az évad színésznője díjban részesült. Két sikeres év után következett a Szegedi Nemzeti Színház, innen csábította Verebes István a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz. 1999-től visszaköltözött a fővárosba, és szabadúszóként dolgozott.
Színpadi szerepei: Shakespeare: Szentivánéji álom, Rómeó és Júlia, Webster: Amalfi hercegnő, Coleman: Sweet Charity, Bulgakov: A Mester és Margarita.
Szinkron: A Szex és New Yorkban Samantha, a Bűvölet c. sorozatban Agnese Nano, a Várj, míg sötét lesz c. filmben Audrey Hepburn magyar hangja.

Televízió: több ezer jelentkezőből választották ki Pongrácz doktornő szerepére. Két éve főszereplője a sorozatnak.