Doktor Szöszi, jóban-rosszban

         Elegáns magazinok címlapjairól mosolyog ránk dívás kacérsággal vagy éppen kislányos ártatlansággal. Létay Dóra azonban ennél sokszínűbb. A színpadon Elizát, Júliát, Margaritát játssza, szexisen búgó hangját számtalan film szinkronjában élvezhetjük, hétköznapi estéink szürkeségét pedig a megfontolt, nagytudású Pongrácz Réka doktornőként próbálja "orvosolni".

Dóra igazi nő. Olyan, aki egy szép ruhában átlényegül, díva lesz. Aki otthonosan mozog a színpadon, és ujja köré tekeri a férfiakat. De jelmezét  letéve ismét azzá a lánnyá válik, akinek legnagyobb álma a színészet.
- Szereted, ha az utcán sétálva megpillantod magadat egy újság címlapján?
- Nem tagadom, nagyon jó érzés az ilyesmi, főleg azért, mert úgy érzem, megdolgoztam érte, hiszen az elmúlt tizenöt évben mindent megtettem azért szakmailag, hogy színésznőként megmutathassam magam az embereknek. A televízióban milliók nézhetnek, az újságokban sok ezren olvashatnak rólam, és ez bizony csodálatosan felemelő érzés. Emlékszem, jó tíz éve Miskolcon, amikor ott játszottam, lapozgattam a színes újságokat, néztem a kolléganők arcát a címlapokon, és arról ábrándoztam, bárcsak én is megjelenhetnék így egy szép napon. Akkor ez elképzelhetetlenül távolinak tűnt, most viszont boldog vagyok, hogy valósággá vált. Hiszen mi másért lenne egy színész színész, ha nem azért, hogy minél több embernek megmutathassa magát? Természetesen nem csupán ez a célom, hiszen én sosem gondolkodtam úgy, hogy mindegy, hogyan, csak népszerű legyek, de a szakmai megbecsültség és a közönség szeretete hozzátartozik a pályához, ráadásul nagyon kellemes érzés.
- Téged még soha, senki nem láthatott nyilvános helyen slamposan, kócosan, és elképzelhetetlennek tartom - már amennyire ismerlek -, hogy akárcsak a házad aljában lévő közértbe is leszaladj egy álmos reggelen pár kifliért kinyúlt pólóban, mackónaciban és papucsban. A Te lényedből valahogy sugárzik a finomság, az elegancia, a rend, a szépség iránti szeretet. Nem fárasztó mindig jól kinézni, makulátlan külsővel járkálni a világban?
- De, néha bizony fárasztó lehet ez is, de úgy gondolom, hogy a népszerűség kötelez. Színésznőként az a feladatom, hogy az adott pillanatban - színpadon, filmvásznon, tévéképernyőn, a fotós kamerája előtt - kihozzam magamból a maximumot, ami. iszonyatosan nagy energia, kőkemény munka. Éppen a napokban gondolkodtam el azon, hogy a Jóban Rosszban második éve fut, most érkeztem el ahhoz a ponthoz, hogy mindenki felismer, és ez felelősség, már egyáltalán nem mindegy, milyen kép alakul ki rólam az emberekben. Viszont egy percig sem szeretném, ha az utcán, a boltban, a taxiban vagy a metróban "művésznőnek" kéne lennem. Színész vagyok, de emellett ember is. Ha bevásárolok a közértben, én is olyan vagyok, mint akárki más, megveszem a tejet, köszönök a pénztárosnak, és nem az a legfontosabb, hogy jól nézzek ki.
- Mennyire voltál hiú kiskorodban? Már akkor is megvolt a mai kifinomult ízlésed? Kivasaltattad például anyukáddal még egyszer a blúzodat indulás előtt?
- Ilyen nem volt, viszont már egész pici koromtól fogva csakis azt voltam hajlandó felvenni, amit én akartam. Ennek ellenére nem volt "nehéz" velem, sosem keserítettem a szüleim vagy a két és fél évvel idősebb bátyám életét. Az igaz, hogy nem voltam amolyan jókislány, aki ott marad, ahová teszik. Nem rosszalkodtam, de határozott elképzelésem volt a világ dolgairól, és szerettem, ha minden úgy történik, ahogyan én szeretném. Kiforrott egyéniségemmel nem hódoltam be a felnőttek elvárásainak, tudtam, mi a jó nekem, a szüleim pedig voltak olyan jó fejek, hogy sosem erőltettek rám semmit. Mai napig nagyon szorosan kötődünk egymáshoz.
- Jó testvérek voltatok, vagytok a bátyáddal?
- Amióta csak az eszemet tudom, mindig nagyon szerettük egymást. Régóta nem élünk egy fedél alatt, ráadásul én öt évig vidéken játszottam, de - bár fizikailag jóideje elszakadtunk egymástól - lélekben mindig egyek maradtunk. Dani, a bátyám ma is a szüleimmel egy házban él a családjával, de mert csupán kilenc villamosmegálló választ el minket, sűrűn lehetek a szeretteimmel, a régi budai szülői házban, ahol anyukám is fölnőtt. Intenzív a kapcsolatom a családommal, minden nap beszélünk telefonon, holnap például együtt megyünk a szüleimmel nekem új matracot vásárolni, és gyakran vagyok náluk vasárnapi ebéden is. Mivel bátyám három gyermek édesapja, a szüleim frissnyugdíjasként sem pihenhetnek, újra csinálhatják az unokákkal végig mindazt, amit velünk hajdanán.
- Idén nyáron teljesen egyedül utaztál el vakációzni Korfu szigetére. Máskor is csináltál már ilyet?
- Hogyne, kíváncsi természetű ember lévén szeretek egyedül utazni, és eddig mindig bevált. Idén úgy alakult, hogy se a barátom, se a barátnőim, de még anyukám sem tudott velem jönni, így hát magam vágtam neki a görög utazásnak, és most sem bántam meg. Mindig arra jövök rá, hogy egy új énemmel találkozom útjaim során. Az idegen környezetben teljesen olyan vagyok, mint amilyen valójában, mindenre friss ösztönnel reagálok, mint egy gyerek, így kiléphetek az itthon megszokott elvárások mókuskerekéből.
- Szereted, ha felismernek, ha megszólítanak, ha odamennek hozzád?
- Persze hogy szeretem. Nem lehet olyan rossz napom, rossz hangulatom, hogy ne győzzem le magamban, és ne kedvesen forduljak oda ahhoz, aki megtisztelt azzal, hogy megszólított, hiszen Ő nem tehet róla, Ő a kedvenc színésznőjét vagy rajongása tárgyát látja bennem. Ugyanakkor van egy határ, amit meghúzok magam körül, mert szeretem megőrizni bizonyos mértékig a civil énemet is. Szerencsémre elég jól el tudok rejtőzni a tömegben, ha úgy akarom, senki sem ismer fel, mert a civil arcom teljesen semleges, egészen más, mint a színésznői.
- Idei nyaralásod előtt azt nyilatkoztad valahol, hogy teljesen új életet szeretnél kezdeni, sok mindennel elégedetlen vagy magad körül, és egyebek mellett végre saját családot is szeretnél, férjet, gyereket, hiszen 36 éves vagy. Azóta eltelt csaknem két hónap: megvalósult valami a terveidből, vagy legalábbis jó úton haladsz az elhatározásaid véghezvitele felé?
- Dolgozom a terveimen. Azt eldöntöttem például, hogy sokkal többet találkozom a civil barátaimmal, és tudatosan ápolom a kapcsolataimat. Nyáron rendeztem egy kerti partit, ahol megható volt érezni régi barátaim szeretetét, bizalmát, és azt, hogy annak ellenére, hogy én két éve "hanyagolom" őket, mégsem felejtettek el. Megfogadtam, hogy ezentúl nincs az a fáradtság, vagy lustaság, ami megakadályozhatna abban, hogy felvegyem a telefont, hiszen emberi kapcsolatok nélkül még a siker sem ér semmit.
- És mi a helyzet a férjhezmenéssel, a gyerekvállalással?  Beszéltetek már ezekről a kérdésekről komolyan a barátoddal?
- Beszélgettünk a témáról, de nem biztos, hogy ennek napirendi pontnak kell lennie az életünkben. Úgy gondolom, egyszer csak természetes lesz ez az egész, magától megoldódik az elkötelezettség kérdése, hiszen két ember viszonya folyamatosan mélyül, alakul. Én nem vagyok híve az összeköltözésnek sem addig, amíg világossá nem válik mindkét fél számára, hogy hosszú távon együtt akarnak élni. Nagyon fontos a szabadság, a saját élettér, és ha már olyan szerencsések vagyunk, hogy mindkettőnknek van saját lakása, egzisztenciája, akkor örülnünk kell, hogy kényszer nélkül is működik a kapcsolatunk. Ez pedig nagyon jó.
- Pongrácz Rékával milyen a kapcsolatod?
- Jóban vagyunk, hiszen Réka teljesen én vagyok. Intellektuális, érzékeny, okos nőt játszani nagyon kellemes feladat színészileg. Mivel Réka figurája közel áll hozzám, nem kellett magamat "megerőszakolnom", hogy el tudjam játszani, kamera előtt pedig ez a lehető legjobb megoldás. Nagyon jólesett, még a forgatás kezdetén, amikor a legeslegelső jelenetemben el kellett látnom a robbantás sérültjeit, hogy az orvosszakértőnk a felvétel után kijelentette: "Te teljesen úgy viselkedsz, mint egy igazi doktornő!" Színésznőként sokkal izgalmasabb, ha nem egyértelműen pozitív figurát játszhatok, Oliviaként a Vízkeresztben például lehetek hideg, akaratos, gonoszkodó, de egy napi sorozatban azt a karaktert kell végigvinni, amit az írók kitaláltak a kezdetekkor. Általában nagyon nőies nőket osztanak rám, akiknek erős a szexuális kisugárzásuk, de Réka doktornőként például ezt szinte teljesen vissza kell fognom magamban.
- El tudnád képzelni magadat másként, mint színésznőként?
- Nem. Mindig erre a pályára vágytam. Tudom, tipikus, közhelyes történet, de én tényleg kijelentettem már 4 éves koromban, hogy színésznő leszek, és így is lett. Nem tudom elképzelni, hogy valaha mással keressem a kenyeremet, hiszen színészként bármivé válhatok, személyiségem bármelyik rejtett szegmensét megélhetem.
- Ha a Jótündér azzal fordulna most hozzád, hogy lehet három kívánságod, mik lennének azok?
- Először is azt kívánnám, hogy sikerüljön beteljesítenem a sorsomat. Másodszor: hogy hagyjak valami maradandót magam után, végül pedig azt kívánnám, hogy soha ne kelljen a Jótündérre várnom...

                                 
RUTTKA ILDIKÓ

Névjegy: L.D.
Szül.: 1970.09.04.
Fontosabb szerepek: Eliza - My Fair Lady, Júlia-Rómeó és Júlia, Margaríta, A Mester és Margaríta
Film, Tv: Torzók, Lámpaláz, Salome, Folytassa, Claudia, JR
Kedvenc színész: Michelle Pfeiffer, Johnny Depp
Kedvenc szín: szivárvány
Kedvenc ital: frissen facsart paradicsomlé
Kedvenc étel: tojásos galuska, fejes salátával
Kedvenc ruhadarab: szoknya
Kedvenc író: Alessandro Baricco
Hobbi: Olvasás, utazás, tánc, főzés a barátokkal
Jelenlegi szerepek: A Vagina Monológok : Thália Színház, Olívia - Vízkereszt, ill. Elvira - Vidám kísértet : Vidám Színpad