Tisztes múltja volt már Dr. Pongrácz Réka előtt. Egyebek közt megformálta Elisat a My Fair Ladyben, Lujzát az Ármány és szerelemben, Margaritat a Mester és Margaritaban, Maryskat a Sörgyári capriccióban.  Játszott vidéki nagyvárosokban, majd a fővárosi Radnóti Színház, Thália Színház, Vidám Színpad színpadán. Hangját a Szex és New York Samanthajának kölcsönözte ki. A legtöbben azonban alighanem a Jóban Rosszban című sorozatból ismerik.



A rajongói fantázia gyakran mossa össze tele-regények hőseit megformálóikkal. Bántja, ha civilben is Rékának szólítják?

Ritkán fordul elő. Dórizni szoktak, de a Rékával sincs baj. Régen alanyi jogon is kijárt az ismertség a színésznek, ma sokat számít a televíziós jelenlét. Idén a tengernél nyaraltam, ahol a görög szállodások megtudták a magyar idegenvezetőtől, hogy tévésztár érkezik hozzájuk. Már a görög buszvezető is autógrammot kért, és a többiek is kitüntettek a figyelmükkel. Minek tagadnám, hogy jól esett.

Vannak ifjú pályakezdők, aki állítják: inkább játszanak Hamletet akár vidéki stúdiószínpadon, mint sztárolt szappanopera hőst millió néző előtt.

Kezdőként, néhány pesti év után, én is vidéki színházhoz szerződtem. Ott több volt a lehetőség, bennem pedig munkált a világmegváltás vágya. Fiatalon ez így helyes. Ám egy idő után úgy éreztem: jó lenne a szélesebb nyilvánosság előtt is megmutatni, hogy mennyit fejlődtem színészileg.

Azóta is szabadúszó. Nem félt feladni a biztos állást?

Hittem benne: valahogy majd csak lesz. Egyetlen nehezebb évadom volt, amikor hiányzott a színpad. De közben beválogattak Sopsits Árpád Torzók című filmjébe, majd maffiózónő lettem a Kisváros című sorozatban. Aztán jöttek a szinkronszerepek. Később már sorra hívtak vendégnek pesti színházakhoz azok a rendezők, akikkel korábban vidéken dolgoztam. A Jóban Rosszban szereplőválogatásának hirdetését is egy fővárosi teátrum próbatábláján láttam meg.

Nyilatkozta: már négy évesen színésznek készült. Honnan jött az inspiráció?

Belülről. Civil famíliában nőttem fel, édesapám mérnök, édesanyám pedagógus. Én pedig azóta szórakoztattam a környezetemet, amióta csak az eszemet tudom. Komplett műsorokkal színesítettem unalmas családi eseményeket. Buzogányszerű, szocreál virágvázát használtam mikrofonnak. Máskor barátokkal, rokongyerekekkel rendeztem színielőadásokat.

Mégis, mi volt az első, meghatározó "teátrális" élménye?

Olgi néni. Erdélyi asszony, aki gyakran vigyázott rám és bátyámra. Ült a falvédő előtt, mi pedig jobbról, balról az ölében. Meséket olvasott, mondókákra, dalokra tanított.

A testvére is művészpályára került?

Tanító, és három gyerek édesapja. Amúgy játékos ember. Egyebek mellett ő az asztali-hoki világbajnokság megalapítója.

Ön diákként tagja volt a Toldy Ferenc gimnázium színjátszó körének, a Pinceszínház társulatának. Mégis azt mesélte egyszer: hivatalosan a bölcsészkarra jelentkezett és csak titokban a színművészetire. Ebben mi volt a ráció?

A gimnáziumban a tanáraim is úgy ünnepeltek, mint egy primadonnát. Lelki szemeikkel már látták Dórit lila kalapban az újságok címlapján. Ám én akkoriban éppen bakancsos, farmeros korszakomat éltem. Az oldalamon gázálarctáska lógott. Mást gondoltam a színészetről, mint a tanáraim. Francia filmklubokba jártam, állandóan Cseh Tamás lemezeit hallgattam. Nem a nőciség volt a fontos. Már csak dacból is azt jeleztem az iskola felé, hogy a bölcsészkarra pályázom. A színművészetiről csak édesapám tudott, vele írattam alá a jelentkezési lapot.

Édesanyjának sem szólt?

Nem. De szerintem apám titokban biztosan elárulta neki. Ők tökéletes párost alkotnak.

A "nőciség" a Színművészeti Főiskolán lett fontos?

Akartam, vagy sem, azért bakancsosként is elég nőcis voltam. Sőt már egész kislányként, hiszen a dolog együtt járt a szereplési vággyal. Megláttam egy fényképezőgépet, már pózoltam is. Ami pedig az egyebeket illeti: a főiskola első évében beszédtanárnőnk jósolta meg, hogy harmadévben kezdünk majd el kozmetikushoz járni, nőiesen öltözködni, adjusztálni magunkat. Igaza lett. A mai napig fontos, hogy reggel ápoltan, csinosan lépjek ki az utcára.

Sose macerás?

Nem az a lényeg, hogy úgy nézzek ki, mint akit skatulyából húztak ki. A belső harmónia a fontos. Hozzátartozik, hogy eljárok tornázni, viszont nem olyan lényeges, hogy tökéletesen passzol-e a körömlakkom a retikülöm színéhez. Túl a harmincon kezdtem megérteni, hogy a szépség elsősorban közérzet kérdése. Az öltözködés pedig inkább játék.

Játék?

Sokféle karakter él egy nőben. Az egyik ruha ezt, a másik azt erősíti fel. Például egy jó hangulatú fotózáson az egész társulat színre léphet. Az egyik beállításban díva lehetek, aztán szende kislány. Jó buli, igazi színház.

Állítólag a nők elsősorban egymás előtt akarnak jól mutatni.

Én magammal akarok rendben lenni. Utálom a nők rivalizálását. Félelmetes, hogy a nők előbb-utóbb elárulják egymást. A férfibarátságok egyenesebbek. Nagy dolog, amikor két nő néha mégis képes túllépni a hiúsági kérdéseken.

Szakmai, vagy privát árulások dühítik jobban?

Mindkettő irritáló. Sosem voltam olyan csaj, mint például a Szex és New York hősnői. Akik lazán kibeszélik egymás előtt a szexuális és egyéb kalandjaikat. Nem fair kiadni a pasikat. Ráadásul visszaüthet. Mindenesetre nekem elsősorban fiúbarátaim voltak.

Az ön világában létezik vegytiszta férfi-nő barátság?

Esetemben többnyire volt szerelmek változtak barátsággá. Ám akad vegytiszta kivétel.

Azt olvastam: nemrég macskáját is szüleihez költöztette, mert ön annyira elfoglalt, hogy a cirmos kezdett becsavarodni a magánytól. Harmincon túl könnyen megy a huszonéves tempó?

Természetes. Úgy látszik, legbelül fiatalabb vagyok a koromnál. Általában mások is huszonévesnek gondolnak. Ugyanakkor jó érzés valójában harmincasnak lenni. Harmincon túl magabiztosabb lettem. Sok minden van, amit akkor sikerült emberileg, művészileg "helyére tennem".

A "harmincas" kifejezés pontosítható?

Szeptemberben leszek harminchat. Tudom, az élet véges, a biológiának törvényei vannak. Néha vágyom az anyaszerepre, de még most sem érzek kínzó késztetést. Abban biztos vagyok, hogy lesz gyerekem. De képtelen lennék azért belevágni valakivel a dologba, mert ez a társadalom elvárása, vagy a természet parancsa.

Interjúkban diszkréten bár, de szokta említeni volt kapcsolatait. A leghosszabb meddig tartott?

Négy és fél évig. Ha úgy adódik, apuka már a beiskolázás előtt kikerült volna a képből. Nem lenne, aki matekozzon a gyerekkel.

Ön szokta kimondani, hogy vége a mesének, vagy inkább átruházza a lehetőséget?

Elég erős vagyok ahhoz, hogy lezárjak egy kifulladt kapcsolatot. De vajon mit számít az, hogy ki tette lapátra a másikat? Sokszor nem az a győztes, aki kimondja: vége. Egyébként pedig az a tisztességes helyzet, amelyben senki sem érzi magát vesztesnek.

Mikor látna esélyt egy holtomiglan tartó "igen"-re?

Az mindenképen fontos, hogy a hosszú távú terveink már akkor szinkronban legyenek, amikor összetalálkozunk. Mert hiába a közös érdeklődés, az érzéki vonzódás, ha valaki a lelke mélyén még újabb kalandok után sóvárog.

Mesélte egyszer: Pongrácz Réka figurájában az a jó, hogy az átlagosnál sokkal többet tud áthúzni civil énjéből a szerepbe. Melyek a főbb csatlakozási pontok?

Alapvetően tök mások vagyunk. Réka egy elég szerencsétlen nő. Ugyan sikeres orvos, de a magánéletében még az ág is húzza. Soha nem volt egy épkézláb kapcsolta. Én egyáltalán nem vagyok ilyen bávatag, elpuskázott sorsú leány. Ám engem is hagytak már el, voltam magányos, éreztem átmeneti reménytelenséget. Ezekből az emlékekből sokat át tudok "húzni" Réka alapkarakterébe. Másrészt a filmezés technikája is megköveteli a civilséget. Úgy kell játszani, mintha nem játszanál. A kamera ugyanis felerősíti a gesztusokat, a mimikát. Persze egy igazi civil mégsem tudna spontán természetességgel alakítani a kamera előtt.

Az epizódokat visszanézve képes hideg fejjel rálátni az esetleges hibáira?

Persze. Bosszantanak, de ennyi idő után önmagát is képes megszokni az ember a képernyőn. Már nem rugdosom az ágyat idegességemben, ha azt látom, hogy valamit elszúrtam. Csak próbálom levonni a tanulságot.

Színészként amúgy tudatos, vagy inkább ösztönös?

Elsőként a civil életben is az ösztöneimre figyelek. Aztán bekapcsol az agy, és rendszerbe rakja a dolgokat. Színészként is gondolkodom. Ha valaki csak ösztönből oldja meg a szerepet, az éppúgy fals, mint amikor kizárólag hűvös elemzés végterméke a figura. Színészként is meg kell teremteni az érzelmek és az értelem harmóniáját.

Valamikor úgy fogalmazott: a színész olyan, mint egy gyerek. Ma is úgy látja?

Igen, ami az érzékenységet, játékosságot, fantáziát illeti. Az érdekeinket viszont felnőttebben kellene védenünk. Szabadúszóként tanultam meg: saját felelősségem, hogy mit vállalok el, megfogalmazom-e a véleményem a feladatról. Szörnyű, amikor a rossz alakítás után a színész felteszi a kezét: "A rendező ezt kérte!" Jelzem, persze: olyan munka is akadhat, amellyel nem ért ugyan egyet az ember, de úgy megfizetik, hogy vállalja. Ám ebben az esetben is működik a tudatosság.

Közvélekedés szerint, aki benne van a tévében, az minimum Svábhegyi villában tölti szabad óráit. Ön már kijutott a hegyi levegőre?

Hét éve lakom abban a budai lakásban, amelyet még a szüleimtől kaptam. Fenn tudom tartani, normálisan megélek. De fontos ez?

Sokan annak hiszik.

Testvérem legkisebb gyereke kérdezte egyszer anyánkat: "Mamika, mi gazdagok vagyunk?" Anyám azt felelte: "Nem vagyunk szegények, de gazdagok sem." Mire a gyerek: "Azt mondja meg nekem valaki, miért van az, hogy én mégis boldog vagyok?" Azt hiszem, öt éves unokaöcsém költői felvetése annyiféle mondvacsinált problémára megadja a választ.