Létay Dóra, ismerõs a név. A Pongrácz doktornõ? Hát persze, a kék köpenyes Réka, minden este megnézem a Jóban Rosszban sorozatot. A tévénézõ már csak ilyen. Szerepével azonosítja a színészt.

Kétszer 18 éves. Nem érzi magát öregnek, néha még felnõttnek sem. Kezdõ színészként félt, hogy beskatulyázzák a naiva szerepkörébe. Ma tiltakozik ellene, ha bávatag, szomorú nõnek tartják. 

Gyöngy: Másfél évtizede vagy színpadon, a szubrettõl a Csehov hõsnõig rengeteg szerepet játszottál, mégis hozzá kell tenni a nevedhez, hogy "a doktornõ".
Létay Dóra: Nincs ezzel semmi baj. Az utóbbi két évben lettem országosan ismert, a népszerûséget a tévésorozatnak köszönhetem. Tizenöt éves pályám során, filmen és színpadon sokkal izgalmasabb nõalakokat formáltam meg Rékánál, de ezt a karaktert is nagyon imádják a nézõk. Engem is meglep, mennyi rajongóm van, és az interneten Dórinak szólítanak, nem Rékának. Ugyanakkor az idõsebb korosztálynak én vagyok "a kis angyalkája". Ha mégsem tudják kapásból, ki a Létay Dóra, az azért van, mert rejtõzködõ vagyok, nem beszélek a magánéletemrõl, botrányaimtól nem visszhangzik a média.
Gy.: Vidéki színésznõként is népszerû voltál?
L.D.: Miskolcon, ahová diploma után saját elhatározásomból leszerzõdtem, a legjobb közönség van a világon. Ezen kívül nemcsak az történt, hogy eljátszhattam a fél világirodalmat, de egy komoly alkotóközösség tagja lehettem, folyamatos szellemi, érzelmi pezsgésben éltünk.
Gy.: Végzõsként Csiszár hívott a Nemzeti Színházba, Kubik Anna utódját látta benned. Miért vonultál önként és dalolva vidékre?
L.D.: Elbizonytalanodtam, úgy éreztem, semmit sem tudok. A fõiskolás éveket kaotikusnak találtam, elrepedt a burok, amelyben addig éltem. A gimiben és a Pinceszínházban is én voltam "mindenki kedvence". Majd ez a szertelen csikó, óriási önbizalommal és gátlástalansággal bekerült a fõiskolára, ahol nyakon öntötték kritikával. Utólag rájöttem, nem véletlen, hogy a színmûvészetin a lányok állandóan fogyókúráznak, vágják-festetik a hajukat, havonta váltanak stílust és fiút; így keresik önmagukat. Nekem fõleg az nem tetszett, hogy naiva skatulyába akartak zárni.
GY.: Csodálkozol? Ezzel a külsõvel: hosszú haj, babás arc, szürkéskék szem?
L.D.: Õze Áron és én voltunk az osztály két szõke, kék szemû "lolkabolkája".  De mindig is éreztem, hogy a külsõm nincs harmóniában a belsõ énemmel. Bonyolultabb vagyok, a gondolkodásmódomban sokkal több a fanyarság, a humor.
GY.: Ne haragudj, a humort nem feltételezem rólad.                            
L.D.: Mert nem láttál a Vidám kísértetben! Nevetõ és nevettetõ oldalamról ismer, aki látott a Mágnás Miska Marcsájaként, vagy Elizaként a My Fair Lady-ben, s ott a Sörgyári Capriccio Maryskája is. Ezek az én igazi, kedvenc szerepeim.
Gy.: Egyrészt álmodozó, szomorkás nõt látok, másrészt a bájos doktornõt.
L.D.: Attól, hogy nem röhögök éjjel-nappal, van agyam, és szoktam is használni, még nem vagyok szomorú. Ahogy a szerepeimben, az életben is megtalálom a magam humor- és örömforrásait. Különben is, a tehetség jelentõs részét képezi a humorérzék, anélkül szerintem nem is lehet dolgozni. De a barátaim, sõt, a szerelmeim között sem találni olyat, akinek ne lenne remek a humora.
Gy.: Az egyik heti bulvárlap megírta, a szakmából többekkel is volt szerelmi kapcsolatod. Az egyikük Lengyel Tamás, aki szintén szerepelt a Jóban Rosszban-ban.
L.D.: Három évig tartó viharos szerelem volt a miénk, néha mosolyszünetekkel. Ma is egyik legjobb barátom. Hasonlóan hozzám, õ sem szeret magánemberként szerepelni a nyilvánosság elõtt. Nem baj, ha nem folyunk a csapból is. Az én életemben van 4-5 ember, aki mindent tud rólam, és van egy határ, amin nem engedek át senkit, mert nekem így a jó. Igen, megjelent a szerelmi múltamról egy-két cikk. Habkönnyû beszélgetés, semmi konkrétum. Nem gondolom, hogy a színésznek munkaköri kötelessége titkai kifecsegése. Ám, ha valaki ezt teszi, mert élvezi, tegye, engem nem zavar.
Gy.: Egyre többen készítenek veled interjút, szerepelsz címlapokon.
L.D.: Örülök neki, ugyanakkor imádok civil lenni. Talán egy jó imázs- szakember sem tudna engem "megcsinálni", nem tetszene. Képtelenség a nap 24 órájában színészként létezni. Robert de Niro, aki világsztár, lazán sétál New York utcáin és a kutya sem ismeri fel, ezzel szemben Tom Cruise ontja a szenzációt. Nekem az elõbbi tetszik. Hadd legyek reggel az ágyból kikelve kócos, engedtessék meg, hogy papucsban csoszogjak a strandon, érhessen szerelmi bánat, táncolhassak tini módra egy buliban. Nem az a dolgom, hogy elhiggyem, mekkora színésznõ vagyok, hanem hogy jól játsszak! A színészet is egy szakma, a szerepért kell dolgozni, nem az imidzsért.
Gy.: Olvastam a nagy színészekrõl, hogy az esti elõadás meghatározza egész napjukat, például a színésznõ már a péknél Júliaként viselkedik, ha Shakespeare drámájában játszik.
L.D.: Ugyan már! Ez vicces is lenne a XXI. században. Különben is, számomra a játék arról szól, hogy átadunk a nézõknek egyfajta látásmódot egy színdarabon keresztül, érzelmeket gerjesztünk bennük, jó esetben az önmagukra-ismerés örömét élik át, és ez nekünk, színészeknek is ajándék. Egy csodás kölcsönhatás az egész.
Gy.: Lehet adni egy sorozatban is? Nem komolytalan elvárás ez?
L.D.: Életem a legkomolyabb munkáját végzem a Jóban Rosszbanban. Szigorú idõbeosztás szerint élek, minden nap szövegtanulás, hajnali kelés, precíz munka. Egy napi tévésorozat mûfaja és célja természetesen nem ugyanaz, mint egy Bulgakov elõadásé, de nem is kell, hogy az legyen. Ez az emberek esti meséje. És nekem ugyanolyan komolyan kell vennem, mint a többi mûfajt, hogy a mese hiteles legyen és átélhetõ.
Gy.: Elégedett vagy, nem hiányzik valami veretes szerep?
L.D.: Folyamatosan játszom eddigi szerepeimet, és nyáron, Keszthelyen újra bemutatásra kerül a Vízkereszt, illetve a Vidám kísértet. Ezen kívül a Vidám Színpad felkért egy krimire, amely a hét fõbûn témáját boncolgatja, ebben én leszek a bujaság.
GY.: A hangod valóban buja, szexi.
L.D.: Szerintem a színész hangja az egyik legfontosabb kifejezõeszköze, teljesen mindegy, hogy magas, mély, csengõ, vagy rekedtes, a lényeg, hogy tudjon vele bánni. A nézõk elsõsorban a szemükkel és a fülükkel érzékelnek minket a színpadon és a vásznon, illetve a TV-ben is. Ezért imádok pl. szinkronizálni. A hangomnak idomulnia kell az adott karakterhez, ami nagyfokú empátiát és ritmusérzéket kíván. Érzékiség kell a Szex és New York Samanthájához, rebbenékeny suttogás Audrey Hepburnhöz, a Várj, míg sötét lesz c. filmben.
Gy.: Tehetségesnek tartod magadat? Tudnál folytatni más hivatást?
L.D.: A tehetségemben bízom, nem kérdõjeleztem meg soha, hogy a pályára való vagyok-e. A színészet mellett az írásban érzem maximálisan szabadnak magam. Gyerekkorom óta grafomán vagyok, naplót vezetek. Iró talán mégsem lettem volna, annál erõsebb az exhibicionizmusom.
Gy.: Tudod, hogy mennyire hasonlítasz Michelle Pfeifferre?
L.D.: Köszönöm. Õ az abszolút kedvencem. Minden együtt van nála: szépség, tehetség, intelligencia, humor és semmi sztárallûr.
Gy.: Mivel szereted, szeretnéd tölteni a szabadidõdet?
L.D.: Sportolással, gyerekkoromban 5 évig szertornáztam és 2 és fél évig mûugró voltam. Most is járok power jógára, futni, szóval a mozgás lételemem. Utazni is imádok. Tavaly nem tudtam szabadságra menni, az idén pótoltam. Mivel sem barát, sem barátnõ nem tudott elkísérni, egyedül utaztam Korfura. A tenger a mániám, úgy kell, mint egy vérátömlesztés. Kikapcsolódtam, nagyokat úsztam, elmentem egy hajókirándulásra, és megkóstoltam a görög ételspecialitásokat.
Gy.: 36 éves vagy, nem félsz, hogy lekésed az ideális gyerekszülési kort?
L.D.: A 2szer18 nagyon jó szám, még van benne hamvasság. Nem görcsölök a gyerekvállalás miatt, sok példa van rá, hogy 40 felett is sikerül. Szerintem nekem elõbb is fog.

                                                                                                                     B. Tóth Ágnes

NÉVJEGY

Született: 1970. szeptember 4.
Iskolák: 1989-ben érettségizett a Toldy Ferenc Gimnáziumban. Elsõre felvették a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolára.
Karrier: Négyéves korában kijelentette: színésznõ lesz. A Magyar Rádió Gyermekstúdiójának tagjaként tizennégy évesen 200 verset tudott. Kezdõ színészként a Budapesti Kamaraszínházban dolgozott, majd Miskolcra szerzõdött, ahol 1995-ben az évad színésznõje díjban részesült. Két sikeres év után következett a Szegedi Nemzeti Színház, innen csábította Verebes István a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz. 1999-tõl visszaköltözött a fõvárosba, és szabadúszóként dolgozott.
Színpadi szerepei: Shakespeare: Szentivánéji álom, Rómeó és Júlia, Webster: Amalfi hercegnõ, Coleman: Sweet Charity, Bulgakov: A Mester és Margarita.
Szinkron: A Szex és New Yorkban Samantha, a Bûvölet c. sorozatban Agnese Nano, a Várj, míg sötét lesz c. filmben Audrey Hepburn magyar hangja.