Doktor Szöszi, jóban-rosszban

         Elegáns magazinok címlapjairól mosolyog ránk dívás kacérsággal vagy éppen kislányos ártatlansággal. Létay Dóra azonban ennél sokszínûbb. A színpadon Elizát, Júliát, Margaritát játssza, szexisen búgó hangját számtalan film szinkronjában élvezhetjük, hétköznapi estéink szürkeségét pedig a megfontolt, nagytudású Pongrácz Réka doktornõként próbálja "orvosolni".

Dóra igazi nõ. Olyan, aki egy szép ruhában átlényegül, díva lesz. Aki otthonosan mozog a színpadon, és ujja köré tekeri a férfiakat. De jelmezét  letéve ismét azzá a lánnyá válik, akinek legnagyobb álma a színészet.
- Szereted, ha az utcán sétálva megpillantod magadat egy újság címlapján?
- Nem tagadom, nagyon jó érzés az ilyesmi, fõleg azért, mert úgy érzem, megdolgoztam érte, hiszen az elmúlt tizenöt évben mindent megtettem azért szakmailag, hogy színésznõként megmutathassam magam az embereknek. A televízióban milliók nézhetnek, az újságokban sok ezren olvashatnak rólam, és ez bizony csodálatosan felemelõ érzés. Emlékszem, jó tíz éve Miskolcon, amikor ott játszottam, lapozgattam a színes újságokat, néztem a kolléganõk arcát a címlapokon, és arról ábrándoztam, bárcsak én is megjelenhetnék így egy szép napon. Akkor ez elképzelhetetlenül távolinak tûnt, most viszont boldog vagyok, hogy valósággá vált. Hiszen mi másért lenne egy színész színész, ha nem azért, hogy minél több embernek megmutathassa magát? Természetesen nem csupán ez a célom, hiszen én sosem gondolkodtam úgy, hogy mindegy, hogyan, csak népszerû legyek, de a szakmai megbecsültség és a közönség szeretete hozzátartozik a pályához, ráadásul nagyon kellemes érzés.
- Téged még soha, senki nem láthatott nyilvános helyen slamposan, kócosan, és elképzelhetetlennek tartom - már amennyire ismerlek -, hogy akárcsak a házad aljában lévõ közértbe is leszaladj egy álmos reggelen pár kifliért kinyúlt pólóban, mackónaciban és papucsban. A Te lényedbõl valahogy sugárzik a finomság, az elegancia, a rend, a szépség iránti szeretet. Nem fárasztó mindig jól kinézni, makulátlan külsõvel járkálni a világban?
- De, néha bizony fárasztó lehet ez is, de úgy gondolom, hogy a népszerûség kötelez. Színésznõként az a feladatom, hogy az adott pillanatban - színpadon, filmvásznon, tévéképernyõn, a fotós kamerája elõtt - kihozzam magamból a maximumot, ami. iszonyatosan nagy energia, kõkemény munka. Éppen a napokban gondolkodtam el azon, hogy a Jóban Rosszban második éve fut, most érkeztem el ahhoz a ponthoz, hogy mindenki felismer, és ez felelõsség, már egyáltalán nem mindegy, milyen kép alakul ki rólam az emberekben. Viszont egy percig sem szeretném, ha az utcán, a boltban, a taxiban vagy a metróban "mûvésznõnek" kéne lennem. Színész vagyok, de emellett ember is. Ha bevásárolok a közértben, én is olyan vagyok, mint akárki más, megveszem a tejet, köszönök a pénztárosnak, és nem az a legfontosabb, hogy jól nézzek ki.
- Mennyire voltál hiú kiskorodban? Már akkor is megvolt a mai kifinomult ízlésed? Kivasaltattad például anyukáddal még egyszer a blúzodat indulás elõtt?
- Ilyen nem volt, viszont már egész pici koromtól fogva csakis azt voltam hajlandó felvenni, amit én akartam. Ennek ellenére nem volt "nehéz" velem, sosem keserítettem a szüleim vagy a két és fél évvel idõsebb bátyám életét. Az igaz, hogy nem voltam amolyan jókislány, aki ott marad, ahová teszik. Nem rosszalkodtam, de határozott elképzelésem volt a világ dolgairól, és szerettem, ha minden úgy történik, ahogyan én szeretném. Kiforrott egyéniségemmel nem hódoltam be a felnõttek elvárásainak, tudtam, mi a jó nekem, a szüleim pedig voltak olyan jó fejek, hogy sosem erõltettek rám semmit. Mai napig nagyon szorosan kötõdünk egymáshoz.
- Jó testvérek voltatok, vagytok a bátyáddal?
- Amióta csak az eszemet tudom, mindig nagyon szerettük egymást. Régóta nem élünk egy fedél alatt, ráadásul én öt évig vidéken játszottam, de - bár fizikailag jóideje elszakadtunk egymástól - lélekben mindig egyek maradtunk. Dani, a bátyám ma is a szüleimmel egy házban él a családjával, de mert csupán kilenc villamosmegálló választ el minket, sûrûn lehetek a szeretteimmel, a régi budai szülõi házban, ahol anyukám is fölnõtt. Intenzív a kapcsolatom a családommal, minden nap beszélünk telefonon, holnap például együtt megyünk a szüleimmel nekem új matracot vásárolni, és gyakran vagyok náluk vasárnapi ebéden is. Mivel bátyám három gyermek édesapja, a szüleim frissnyugdíjasként sem pihenhetnek, újra csinálhatják az unokákkal végig mindazt, amit velünk hajdanán.
- Idén nyáron teljesen egyedül utaztál el vakációzni Korfu szigetére. Máskor is csináltál már ilyet?
- Hogyne, kíváncsi természetû ember lévén szeretek egyedül utazni, és eddig mindig bevált. Idén úgy alakult, hogy se a barátom, se a barátnõim, de még anyukám sem tudott velem jönni, így hát magam vágtam neki a görög utazásnak, és most sem bántam meg. Mindig arra jövök rá, hogy egy új énemmel találkozom útjaim során. Az idegen környezetben teljesen olyan vagyok, mint amilyen valójában, mindenre friss ösztönnel reagálok, mint egy gyerek, így kiléphetek az itthon megszokott elvárások mókuskerekébõl.
- Szereted, ha felismernek, ha megszólítanak, ha odamennek hozzád?
- Persze hogy szeretem. Nem lehet olyan rossz napom, rossz hangulatom, hogy ne gyõzzem le magamban, és ne kedvesen forduljak oda ahhoz, aki megtisztelt azzal, hogy megszólított, hiszen Õ nem tehet róla, Õ a kedvenc színésznõjét vagy rajongása tárgyát látja bennem. Ugyanakkor van egy határ, amit meghúzok magam körül, mert szeretem megõrizni bizonyos mértékig a civil énemet is. Szerencsémre elég jól el tudok rejtõzni a tömegben, ha úgy akarom, senki sem ismer fel, mert a civil arcom teljesen semleges, egészen más, mint a színésznõi.
- Idei nyaralásod elõtt azt nyilatkoztad valahol, hogy teljesen új életet szeretnél kezdeni, sok mindennel elégedetlen vagy magad körül, és egyebek mellett végre saját családot is szeretnél, férjet, gyereket, hiszen 36 éves vagy. Azóta eltelt csaknem két hónap: megvalósult valami a terveidbõl, vagy legalábbis jó úton haladsz az elhatározásaid véghezvitele felé?
- Dolgozom a terveimen. Azt eldöntöttem például, hogy sokkal többet találkozom a civil barátaimmal, és tudatosan ápolom a kapcsolataimat. Nyáron rendeztem egy kerti partit, ahol megható volt érezni régi barátaim szeretetét, bizalmát, és azt, hogy annak ellenére, hogy én két éve "hanyagolom" õket, mégsem felejtettek el. Megfogadtam, hogy ezentúl nincs az a fáradtság, vagy lustaság, ami megakadályozhatna abban, hogy felvegyem a telefont, hiszen emberi kapcsolatok nélkül még a siker sem ér semmit.
- És mi a helyzet a férjhezmenéssel, a gyerekvállalással?  Beszéltetek már ezekrõl a kérdésekrõl komolyan a barátoddal?
- Beszélgettünk a témáról, de nem biztos, hogy ennek napirendi pontnak kell lennie az életünkben. Úgy gondolom, egyszer csak természetes lesz ez az egész, magától megoldódik az elkötelezettség kérdése, hiszen két ember viszonya folyamatosan mélyül, alakul. Én nem vagyok híve az összeköltözésnek sem addig, amíg világossá nem válik mindkét fél számára, hogy hosszú távon együtt akarnak élni. Nagyon fontos a szabadság, a saját élettér, és ha már olyan szerencsések vagyunk, hogy mindkettõnknek van saját lakása, egzisztenciája, akkor örülnünk kell, hogy kényszer nélkül is mûködik a kapcsolatunk. Ez pedig nagyon jó.
- Pongrácz Rékával milyen a kapcsolatod?
- Jóban vagyunk, hiszen Réka teljesen én vagyok. Intellektuális, érzékeny, okos nõt játszani nagyon kellemes feladat színészileg. Mivel Réka figurája közel áll hozzám, nem kellett magamat "megerõszakolnom", hogy el tudjam játszani, kamera elõtt pedig ez a lehetõ legjobb megoldás. Nagyon jólesett, még a forgatás kezdetén, amikor a legeslegelsõ jelenetemben el kellett látnom a robbantás sérültjeit, hogy az orvosszakértõnk a felvétel után kijelentette: "Te teljesen úgy viselkedsz, mint egy igazi doktornõ!" Színésznõként sokkal izgalmasabb, ha nem egyértelmûen pozitív figurát játszhatok, Oliviaként a Vízkeresztben például lehetek hideg, akaratos, gonoszkodó, de egy napi sorozatban azt a karaktert kell végigvinni, amit az írók kitaláltak a kezdetekkor. Általában nagyon nõies nõket osztanak rám, akiknek erõs a szexuális kisugárzásuk, de Réka doktornõként például ezt szinte teljesen vissza kell fognom magamban.
- El tudnád képzelni magadat másként, mint színésznõként?
- Nem. Mindig erre a pályára vágytam. Tudom, tipikus, közhelyes történet, de én tényleg kijelentettem már 4 éves koromban, hogy színésznõ leszek, és így is lett. Nem tudom elképzelni, hogy valaha mással keressem a kenyeremet, hiszen színészként bármivé válhatok, személyiségem bármelyik rejtett szegmensét megélhetem.
- Ha a Jótündér azzal fordulna most hozzád, hogy lehet három kívánságod, mik lennének azok?
- Elõször is azt kívánnám, hogy sikerüljön beteljesítenem a sorsomat. Másodszor: hogy hagyjak valami maradandót magam után, végül pedig azt kívánnám, hogy soha ne kelljen a Jótündérre várnom...

                                 
RUTTKA ILDIKÓ

Névjegy: L.D.
Szül.: 1970.09.04.
Fontosabb szerepek: Eliza - My Fair Lady, Júlia-Rómeó és Júlia, Margaríta, A Mester és Margaríta
Film, Tv: Torzók, Lámpaláz, Salome, Folytassa, Claudia, JR
Kedvenc színész: Michelle Pfeiffer, Johnny Depp
Kedvenc szín: szivárvány
Kedvenc ital: frissen facsart paradicsomlé
Kedvenc étel: tojásos galuska, fejes salátával
Kedvenc ruhadarab: szoknya
Kedvenc író: Alessandro Baricco
Hobbi: Olvasás, utazás, tánc, fõzés a barátokkal
Jelenlegi szerepek: A Vagina Monológok : Thália Színház, Olívia - Vízkereszt, ill. Elvira - Vidám kísértet : Vidám Színpad